Evelyn a reggeli újság fölé hajolt, kezében a már félig
kihűlt kávéjával. Csak átsiklott a sorokon, nem is a friss hírekre figyelt.
Valami más kattogott az agyában, egészen mélyen, és egy apró sóhajjal jelezte
azt, hogy maga sem tudja, vajon mi az, ami ennyire képes ellepni az agyát. Egy
név villogott mindenhol. Victor. Az új szomszéd. Az arca, a sápadtsága… az
egész lénye, mely jóval elhagyatottabban festett, mint bárki másé, akit valaha
megpillantott akár az utcán, akár diák éveiben. Egyszerűen más volt, mint a
többi. És rossz érzés fogta el, ha eszébe jutott, hogy ez minden bizonnyal
okkal történik. Victor okkal furcsa… és rendkívüli. Mindazonáltal… a
kisugárzása máris megnyerte. Pedig csak kósza két perc volt az, amit egy térben
töltöttek tegnap délután. A férfi… mintha olvasott volna benne. Mi játszódott
le a szemeiben? Nagyjából az, hogy „Egy újabb nagyvárosi lányka, aki nem tudja,
mi fán terem az élet.”
- Mennyire igaza
lenne… - Evelyn nyelt egyet, és odébb dobta az újságot, miután megunta az üres
sorok bámulását, és felhörpintette a kávéját. Fintorgott egyet, mikor a hideg
folyadék lecsúszott a torkán, de amint felállt, meg is torpant, mert a hátsó
terasz ajtón keresztül megpillantotta a vadonatúj szomszédot, aki állt, jó pár
méterrel arrébb ugyan, de tekintetük találkozott.
A lány fejében rögtön megszólalt a vészjelző, miszerint
valaki kukkolja, és ezzel eljött a világvége, azonnal ordítania és sikítania
kell, ahogyan az gyerekkorában is csinálta, ha valami nem úgy történt, ahogyan
ő azt elképzelte.
De csak egy mélyet lélegzett a levegőből, és megindult
torkát megköszörülve az erkélyajtó felé. Megfogta a kilincset, elfordította és
egy halvány mosolyt erőltetett magára.
- Üdv – biccentett
kissé zavarban a férfi előtt, és a szeme fölé emelte kezét, ahogyan a tűző nap
égetni kezdte. – Mi járatban itt… hátul? – nézett körül, a hangján át üzenve
szinte azt, hogy „Most lebukott, tudom, hogy pedofil, és azért leselkedik itt.”
Meglepte viszont, hogy a férfi arcán is átsuhant a mosoly,
és egy olyan pillantás, mintha tudta volna, mi van Evelyn fejében ezzel az
egész helyzettel kapcsolatban.
- Éppen pakolok az
egyik tárolóba… - bökött a kis épület felé, ami amolyan „padlásnak” felelt meg
ennél a háznál.
- Óh… - bukott ki
rögtön Evelynből. Hogy ő erre miért is nem gondolt…! Pedig annyira kézenfekvő
megoldás. Már megint túlkombinál mindent. – Értem. Sajnálom, nem akartam
megzavarni. Csak láttam, hogy… benézett, és azt hittem, hogy… - jött még inkább
zavarba, és tartott attól, hogy ez már az arcán is látszik, néhány pírfolt
formájában.
Victor hang nélkül nevetett fel, elnéző fejcsóválással. –
Tudom, mire gondolt. De a válaszom: nem. Nem vagyok kukkoló. És ilyesfajta
kezelésre sem szorulok – kacsintott, és Evelyn ebben a pillanatban valami
megmagyarázhatatlant vélt felfedezni a férfi arcán. Tegnap egy komoly, fásult
férfit látott… viszont ez a mostani Victor valamiben teljesen más volt.
Egyszerűen jó volt ránézni. A mosolyára, ami az egész arcát beragyogta, és ez
mosolygásra késztette Evelynt is.
- Sajnálom, nem is
tudom, mi jutott eszembe – rázta a fejét.
- Ugyan! – legyintett
a férfi. – Normális emberi reakció. Avagy normális reakció egy fiatal lánytól.
De… ahogy láttam, csak úgy félredobta az újságot. Csak nem megzavartam az
olvasásban? – vonta fel a szemöldökét.
Csak fejcsóválás volt a válasz. – Nem. Csak bámultam az üres
sorokat – köszörülte meg a torkát.
Ezúttal egy keserű mosoly vonalai jelentek meg Victor arcán.
– Akkor… javaslom, hogy üljön vissza az asztalhoz, és vegye kézbe újra. Ideje
lesz megtalálnia az üres sorokban a tartalmat – mondta némileg közömbösen, és
elsétált, mindenféle köszönés nélkül.
- Ebbe meg mi ütött?
– kérdezte hangosan Evelyn, bámulva bambán a férfi után. Ennyire érzékenyen
csak nem érinti, hogy nem olvas újságot!
„Ideje lesz megtalálnia az üres sorokban a tartalmat” –
visszhangoztak a férfi szavai Evelyn fejében. Ezzel vajon mire akart utalni?
- Hé, várj! – szólt
utána, és rögtön ment is a lány, hogy megfogja a férfi vállát. Észre sem vette,
hogy letegezte, mert a férfi ezt még nem kérte tőle. De… nem is ez a lényeg.
- Mire akart
kilyukadni az előbb az utolsó mondatával? Ennyire szörnyű, hogy nem mindenkit
érdekelnek a mai világ hírei? – kérdezte nem kis éllel a hangjában, de Victor
meg sem rezzent erre a pimaszságra.
- Ha nem érti, mire
is gondoltam, még fel kell nőnie. Gyerek még – vetett egy szánakozó pillantást
felé, majd benézett újra az ablakon. – Ha nem bánja, este átvinnék magához
valamit. Az új szomszédok között van pár népszerűbb hagyomány – változott meg
hirtelen a hangja. Az előbbi szánalom eltűnt, átvette a helyét valami teljesen
más.
- Köszönöm, de el
kell utasítanom. Éjjel a barátaimmal megyek.
Nagy sóhaj. – Értem. Házibuli? – kérdezte, mert a lány
arcáról ezt tudta egyedül leolvasni.
- Igen. Nem
maradhatok le róla. Hetek óta készülök rá. A barátnőm születésnapja lesz –
magyarázta élénken, nem is véve észre, hogy a férfi egy pillanatra megforgatta
a szemeit.
- Jó mulatást. Majd
máskor – biccentett felé, majd elsétált, immáron a lakásában tűnve el.
Evelyn értetlenül állt ott. Ennek most… tényleg… mi baja?
Egyik pillanatról másikra változik… mint egy bolond.
-
Talán mégis most engedték ki valami diliházból… -
motyogta csak az orra alatt.
~*~
- A fészkes fenébe! –
jött ki hirtelen káromkodás Evelyn száján, mikor az ujjával megérintette a
forró hajsütőt. Az órára nézett. Nem volt erénye a pontosság, de egy buli nem
megy sehová, ellentétben például azzal, hogy randin nem várnak örökké. Itt sem,
de ez mégis más.
- Lilith számít rám…
nem késhetem el – rázta a fejét, miközben feltűzte a haját, és néhány göndör
hajtincset lógva hagyott. Ez állt neki a legjobban, és ezt többen szóvá is tették.
De a kérdés saját magában mindig felvetődött: mi nem áll jól neki?
Végigsimított fekete ruháján. A szép bőrű lábaira nem húzott
harisnyát, és a ruha éppen hogy a fenekét eltakarta. Mély kivágás díszítette a
ruhát, jobb híján egy hozzá közelálló láthatott belőle mindent. De ez a
megszokott öltözéke volt. Ugyan nem volt már tizenéves, de a huszas éveinek
elejét is ki akarta használni. Méghozzá úgy igazán!
Felvette a táskáját, a vállára akasztotta, és kisétált az
ajtón, hogy szinte egyből belefusson egy fiatal nőbe, és a mellette álló
Victorba.
- Öhm… elnézést, nem
akartam megzavarni semmit – kezdett el makogni Eve, de valahogyan mélyen
érintette annak a másik nőnek a látványa.
- Jó estét, Miss
Branson! – biccentett felé Victor, igencsak visszafogottan. – Nem gondolja,
hogy ilyen alulöltözötten fázni fog? Mintha egy szál melltartóban és bugyiban
indulna el éjszaka – jegyezte meg mindenféle ártó szándék, vagy él nélkül, és
szemei végigsiklottak a lány tökéletes alakján, de nem feltűnően.
- Köszönöm a
tanácsot, de az ilyesfajta ötletekhez van egy édesanyám, aki beleszóljon. Nem
kell több egzecíroztató – mondta, már cseppet sem barátságosan, és anélkül,
hogy üdvözölte volna az idegen nőt, kiviharzott a kis térből.
- Nem kellene
hagynod, hogy egy ilyen nagyvárosi fruska így beszéljen veled – szólalt meg a
vékony hang, Victorra nézve.
- Ne aggódj, Annah!
Legalább elszórakoztat majd valaki a beszólásaival az utolsó néhány hónapomban
– jelent meg egy keserű mosoly ajkai körül, és megpaskolta a lány arcát. –
Vigyázz magadra. Én pedig… találtam programot ma estére – jelentette ki
eltökélten.

Hm. Ez nagyon jól indul! Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Néhány hónap? Nem túl kecsegtető megjegyzés a pasi részéről. :(. Folytasd légy szíves... ha lehet hamar. :)
VálaszTörlésTermészetesen odavoltam érte. Victor jellemén látszik, hogy ő is hiába fiatal, de sokkal többet megélt már, mint Evelyn. A lány kissé szórakozottabb, míg Victor kiszámíthatatlannak tűnik nekem a hangulatváltozásai miatt. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. :)
VálaszTörlés